4 túra, 3 ország, 3 éjszaka vendégházban a karintiai Villach közelében
2019. június 7 - 10. péntek - hétfő
Negyedik pünkösdi gyalogos csillagtúránk teljesen megújjult programmal vár. Új csúcsok, szurdokok és vízesések, középkori templomok a kellemesen hűvös alpesi nyár elején. Tervezett program:
1 nap, Ausztria: Pénteken 13 órától várunk benneteket a szálláson. 15 óra körül 20 percnyi autózással elmegyünk egy bemelegítő túrára, ahol egy falétrákkal segített szurdok útvonalat járunk be. A túra kb 3 órás, mialatt 200m szintkülönbséget teszünk meg fel majd le. Ha pénteken csak este tudsz érkezni, akkor 19 órától várunk a szálláson. 2. nap, Ausztria: Reggel 9 órakkor indulunk a 15 percnyi autózásra lévő Bleibeg-Kreuth településre, majd innen már gyalog kirándulunk a Babesnock 1820m magas csúcsára. A magaslatról egyedülálló a panoráma északnak a Dráva völgyére, délre pedig a Villacher Alpen és a Karni-Alpok 2000 feletti gerincére. Túratáv 10km, szintemelkedés 1000m, menetidő 6-7 óra. 3. nap, Olaszország: Mai nap Tarvisióba utazunk, hogy a jó kávé előtt egy jót túrázzunk. Felvonóval (kb. 12 euró) vagy gyalog felmegyünk a Monte Lussari szent hegyére, aminek a temploma évszázadok óta zarándokok célpontja. Itt van étkezési lehetőség. Innen megyünk tovább a Cima del Cacciatore 2071m magas csipkés szikla csúcsára. A csúcsra vezető utolsó méterek dróttal biztosítottak! Túratáv 6km, szintemelkedés 300m, 2,5-3 óra vagy felvonó nálkül18km, 1200m, 8-9 óra. 4. nap, Szlovénia: Hazafelé úton egy kis szlovén kitérőt teszünk. Gozd Martuljek falucskáig utazunk, onnan pedig egy igen látványos szurdokban haladva két nagyon szép, eldugott vízesést látogatunk mag. Visszafelé haladva egy 5 perces kitérővel egy csodás réten álló kis hütténél pihenhetünk meg. Túratáv 8km, szintemelkedés 400m, 3,5-4,5 óra Kinek ajánljuk:
Szereted a sziklás csúcsban végződő ösvényeket, a körkörös panorámát ahonnan visszanézhetsz a távolba vesző településekre, folyóvölgyekre és tengerszemekre? Karintia tipikusan ilyen hely, hatalmas a szintkülönbség az általában 500-700 méteren fekvő völgyek és a 2000-2500 méter fölé magasodó hegyhátak között. Több napos túráinkon az első nap tapasztalatai alapján a napi programokat a résztvevők kondíciója és igényei szerint alakítjuk. A módosításokat, javaslatokat mindig az előző nap esti megbeszélésen véglegesítjük. Mivel minden túrát ketten vezetünk, ha szükséges, a csoportot ketté választjuk csúcsratörőkre, és egy másik, kellemes tempót igénylőkre. |
Egyéb tudnivalók
Kiutazás: kiutazás egyénileg történik. Jelentkezéskor kérlek jelezd, hogy ha van autód, és szívesen osztoznál a benzinköltségen, úgy hogy autó nélküli utasokat is elhozol. Ha nincs autód, akkor is nyugodtan jelentkezz, eddig mindig sikerült megoldani mindenkinek a kiutazását. Budapesttől a távolság 550km (5,5-6 óra), autónként fogyasztástól függően 25-35e Ft, telekocsival kb 6-8e Ft/fő. Szállás, étkezés: szállásunk a hegyek közti völgyben fekvő apró településen, kényelmes körülmények között lesz. Az elhelyezés 2, 3 és 4 ágyas fürdőszobás szobákban történik. Ágynemű és törölköző biztosított. A szállás önellátó. A szálláson felszerelt konyha található, ahol kényelmesen lehet főzni. Közvetlen a ház közelében egy élelmiszer üzlet található. Van lehetőség a szomszédos Gasthofban is vacsorázni étlapról, vagy menü vacsorát előrendelni. A szálláson nagy közös helyiség található, ahol esténként az egész csapat összegyűlhet. Grillezési lehetőség az udvaron. A szállás tudatosan TV mentes, viszont ingyen WIFI használat biztosított. |
Szállás, étkezés
Nézd meg a vendégházat ahonnan a túráink indulnak.
- pihenőhelyünk és szállásunk a 2100 méter magas Oisternig hegy lábánál fekvő településen, Vorderbergben lesz.
- a 2-4 ágyas szobák saját zuhannyal és WC-vel felszereltek, 1 ágyas szoba felárral kérhető.
- jól felszerelt közösségi konyha és egy cserépkályhás étkező ad lehetőséget az önellátásra és ismerkedésre
- Wifi ingyenesen használható a szálláson
- Meleg ételt az utca túlsó oldalán lévő vendéglőben lehet enni (naponta 2 fő fogásból lehet választani)
- Élelmiszer bolt szintén az utcában található
Nézd meg a vendégházat ahonnan a túráink indulnak.
Felszerelés:
javasoljuk egy, kb. 30-35 literes hátizsák használatát a napi felszerelés és elemózsia szállítására. Öltözék: túrabakancs (túracipőben csak akkor gyere, ha gyakorlott terepfutó vagy), esőkabát, esőnadrág, lábszárvédő, fejfedő a nap ellen, kulacs, túrabot, napszemüveg, napvédő krém. Az időjárás a hegyek közt jóval hűvösebb lehet mint itthon, mindenképp kell vastag pulóver, sapka, javasolt a kesztyű is. Legalsó rétegnek praktikus a pamutmentes alapanyagú, gyorsan száradó ruházat. Biztosítás: az út teljes időtartamát lefedő, hegymászás kategóriára is kiterjedő biztosítás megkötése kötelező. Mi az EUB-t javasoltjuk, nézd meg itt. Várható egyéb költségek: étkezési költség, szurdok belépőjegy |
JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG FEBRUÁR 10-től
Érdeklődés, további információ:
a [email protected] címen, vagy hívj minket a +36-30-2418339, illetve facebook üzenetet is küldhetsz itt:
https://www.facebook.com/kintjobb/
a [email protected] címen, vagy hívj minket a +36-30-2418339, illetve facebook üzenetet is küldhetsz itt:
https://www.facebook.com/kintjobb/