Kerékpáros kirándulások tavakhoz, strandokhoz Karintiában
Időpont:
2024 július 29 - augusztus 4. /hétfő - vasárnap/

Szállás a Berg16 vendégházban
Saját tulajdonú szállásunkat csak a program résztvevőinek tarjuk fent. 1 bemelegítő séta
A megérkezés napján körbejárjuk a 2000 méteres Oisternig hegy lábánál fekvő településünket. Vízesés, szurdoktemplom, Gail folyó partja. |
4 egész napos kaland
Tavak, strandok, patakpartok. A nyári melegben motiváló célpont egy jó fürdőhely és hütte amit kerékpárutakon tudunk megközelíteni. Megtanítunk váltani
Nem lesz kihívás egyik emelkedő sem, ha magabiztosan kezeled a bringát. Minden délelőtt rövid tréningen vehetsz részt sok gyakorlattal. |
Tervezett program:
1. nap : érkezés 14 órától.
17 óra felé könnyű sétát teszünk a faluban, benézünk a falu széli szurdokba és hazafelé a bátrabbak belegázolhatnak a hűs patakvízbe. Amíg a gyerekek ismerkednek, mi megbeszéljük a hét programjait. Időtartam: 2-2,5 óra.
2. nap : indulás 9.00-kor.
Mai nap a közeli Pressegger see Paßriach-i strandjára biciklizünk. A megközelítésnek két választható verzióját vezetjük, egyik a kíméletes, ez ér hamar a tópartra, és egy másikat, ami megdolgoztatja a résztvevőket, hogy garantáltan kíváják utána a fürdőt.
Rövid túra hossza 18km, emelkedés 20m.
Hosszú túra hossza 40km, emelkedés 250m.
3. nap : indulás 9.00-kor.
Ma már egy kicsit távolabb merészkedünk, és lesz egy emelkedő is az útvonalon. Célunk a radnigi természetes vízű strand. Hazafelé hosszú gurulás Hermagorba, fagyizás-cukrászdázás, majd a már megismert Pressegger see túloldalán irány Vorderberg.
Rövid túra hossza 36km, emelkedés 140m. /ezt is lehet még vonatozással rövidíteni/
Hosszú túra hossza 46km, emelkedés 240m.
4. nap : pihenőnap, szabad program.
Fakultatív programként félnapos klettersteig szurdoktúrát ajánlunk közös gyerek-felnőtt programként. Gyerekeknek 9-10 éves kortól javasoljuk. Minimum magsság 130cm, súly 40kg. ( Ár: 50 felnőtt, 35 gyerek euró/fő)
5. nap : indulás 8.00 és 9.00-kor.
Hermagor településig vonatozunk és ott szállunk nyeregbe, vagy opcióként a szállásról biciklivel indulunk a Kirchbach-i strandra. Hazafelé ugyanezen az útvonalon haladunk.
Rövid túra hossza 30km, emelkedés 50m.
Hosszú túra hossza 58km, emelkedés 100m.
6. nap : indulás 9.00-kor.
Egy kis körtúrát teszünk kelet felé indulva. Közben egy kovácsműhelyt, egy madárvizsgáló pihenőt nézünk meg, egy hangulatos hütténél fordulunk, majd a körtúra végén a helyi, vorderbergi strandon pihenünk.
Rövid túra hossza 26km, emelkedés 50m.
Hosszú túra hossza 48km, emelkedés 100m.
7. nap: Sajnos mai nap el kell búcsúznunk egymástól, de sebaj, mert jövőre megint találkozunk! A szállást 10 óráig kell elhagyni.

Képekben a 2018-as gyerekes bringatúra néhány pillanata. A gyerekek életkora 4 - 13 év közötti volt.
Szállás, étkezés
Nézd meg a vendégházat ahonnan a túráink indulnak.
- pihenőhelyünk és szállásunk a 2100 méter magas Oisternig hegy lábánál fekvő településen, Vorderbergben lesz.
- a 2-4 ágyas szobák saját zuhannyal és WC-vel felszereltek, 1 ágyas szoba felárral kérhető.
- jól felszerelt közösségi konyha és egy cserépkályhás étkező ad lehetőséget az önellátásra és ismerkedésre
- Wifi ingyenesen használható a szálláson
- Meleg ételt az utca túlsó oldalán lévő vendéglőben lehet enni (naponta 2 fő fogásból lehet választani)
- Élelmiszer bolt szintén az utcában található
Nézd meg a vendégházat ahonnan a túráink indulnak.
Egyéb tudnivalók
Kiutazás:
kiutazás egyénileg történik. Jelentkezéskor kérlek jelezd ha van autód, és szívesen osztoznál a benzinköltségen úgy, hogy autó nélküli utasokat is elhozol. Ha nincs autód, akkor is nyugodtan jelentkezz, eddig mindig sikerült megoldani mindenkinek a kiutazását de így a kerékpárod valószínűleg nem fogod tudni elhozni. Budapesttől a távolság 550km (5,5-6 óra), autónként fogyasztástól függően 30-35e Ft, telekocsival kb. 9-12e Ft/fő. (ez csak egy körülbelüli számítás az üzemanyagra, útdíjjal nem számolva)
Szállás, étkezés:
szállásunk a hegyek közti völgyben fekvő apró településen, kényelmes körülmények között lesz. Az elhelyezés 2, 3 és 4 ágyas fürdőszobás szobákban történik. Ágynemű és törölköző biztosított. A szállás önellátó. A szálláson felszerelt konyha található, ahol kényelmesen lehet főzni. Közvetlen a ház közelében egy élelmiszer üzlet található. Van lehetőség a szomszédos Gasthofban is vacsorázni étlapról, vagy menü vacsorát előrendelni.
A szálláson nagy közös helyiség található, ahol esténként az egész csapat összegyűlhet.
Grillezési lehetőség az udvaron.
A szállás tudatosan TV mentes, viszont ingyen WIFI használat biztosított.
A kerékpárokat éjszakára biztonságos, zárt helyen tároljuk!

Kerékpár bérlés:
nincs megfelelő kerékpárod, vagy nem tudod kihozni Ausztriába?
Semmi gond, mi megszervezzük egy korszerű trekking kerékpár bérlését neked, a szálláson átvehető és leadható módon.
Kérjük ez esetben a jelentkezési lap megfelelő helyén írd be igényedet, a részletekkel visszajelzünk majd.
Részletes árak az alábbi feliratra kattintva érhetők el.

Vidám ugrálás a strandon és tóparton
Ajánló
Első ilyen programunkat az akkor 9 éves kisfiúnk igényei és kerékpáros teherbírása alapján állítottuk össze. Így mind a napi távolságok és emelkedők, mind pedig az úticélok és napközbeni megállók jól passzolhatnak más, a bringázást kedvelő gyerekeknek is.
Csillagtúráink kiindulópontja egy 400 fős apró falucska, ahol programon kívül is kockázat mentesen tekerhetnek a gyerkőcök, csak a legelőről hazetérő teheneket és lovakat kell elkerülniük:)
Szülőként is megtalálhatod a kihívást, ha kicsit megtoldva a napi programokat nem kerülöd meg az emelkedőket, vagy míg a gyerekek starndolnak kedvedre kerekezel a környéken.
2023-ban már a hetedik éve lesz, hogy ezt a programot a nyári ajánlatban tartjuk, egy jellemző szülői vélemény:
"Köszi a gyereklefárasztást :) jól éreztük magunkat, bár minket felnőtteket a fürdés mellett még vonzottak a kalandosabb útvonalak, de ezt is remekül egyeztettük minden nap! G. Gábor, Budapest"

Gyerek utánfutó!
3 év alatti gyerkőcnek ideális megoldás a bringa után csatolható utánfutó. Szálláshelyünkön lehetőség van egy darab Chariot-Thule utánfutó bérlésére, akár egy, akár több napra is. Ára 20 Euró/nap, vagy 50 euró a teljes programra. Súlya üresen csak 9kg, teljes esővédő huzattal ellátott, babakocsinak is könnyedén átalakítható 2 első kerék behelyzésével.

Túravezetőid mi leszünk: Németh Mónika és Takács Péter.
2016 óta élünk Karintiában: A budapesti, vállalkozói életünket feladva és örök vágyunkat, a hegyek közé költözést megvalósítva választottuk Ausztria még háborítattlan völgyét új lakhelyünkül. 4 évszakban várunk aktív programokkal, hogy te is átéld a természet, nyugalom és a jól eső fáradtság felszabadító erejét.