7 nap hegyek közt, külön vezetett gyerek és felnőtt programokkal, sok strandolással és vízparttal.
Dátum I.: 2022 július 17 - 23. hétfő - vasárnap
ezt a programot az aktívabb gyerkeknek ajánluk. Itt két nap hegyi túra, és két nap vizes túra a program
Dátum II. : 2022 július 24 - 30. hétfő - vasárnap
ez a program a gyerekeknek mind a négy túranapon tópartra, strandra, vizes játszótérre vezet

Kinek ajánljuk
Idén már a hetedik nyár, hogy természetközeli nyaralást szervezünk, ahol a gyerekek egy kirándulós kalandtáborban vesznek részt, a szülők pedig túravezetővel a hegyekben kirándulnak, vagy kedvük szerint pihennek ezalatt. Este ismét együtt a család! Mindenki megtalálja azt, ami neki az ideális kikapcsolódást nyújtja. Gyerekes családokat várunk elsősorban 5-16 éves gyerekekkel.

-
Rövid leírás
-
2023 részletes program még kidolgozás alatt..
<
>
A gyerekekkel napközben egy pedagógus és egy túravezető foglalkozik, izgalmas kalandokon végigkísérve őket:
- gátépítés hegyi patakban,
- felfedező kirándulások a környező kiserdőben
- éjszakai bátorságpróba a falu határában
- tájékozódás és égtájak felismerése iránytűvel és anélkül
- vonatozás a csodálatos piros helyi vasúton
- és természetesen jó sok izgalmas hegyi ösvény bejárása
.
amiben eltér a két időpont
aktív programcsomag tartalmaz:
- egy bányászati tanösvényes túranapot, amikor fejlámpával fedezhetünk fel több száz éves próbavájatokat a sziklás hegyoldalban (teljesen biztonságos, publikumnak megnyitott hely)
- egy első világháborús tanösvény olaszországban, ahol bunkereket, megfigyelő pontokat, sziklába vájt katonaszállásokat járunk végig. (lányoknak is izgalmas, erdei kaland)
strand csomag tartalmaz:
négy nap vízpartra, vizes játszótérre vezetett túrát
Távok 5 - 10km, maximum 300m szintemelkedéssel
A szülőknek minden napra ajánlunk egy vezetett túrát, amihez kedvük szerint csatlakozhatnak. 2000-es csúcsokat hódítunk, magashegyi réteket keresztezünk, hüttékben vagy almokban ebédelünk.
Távok 8-12km, szintemelkedés 500-1000 méter fel, majd le.
Aki fáradtan érzi magát a gyalogtúrákhoz az a vendégház kertjében vagy a falu strandján is pihenhet ami 5 perc sétával elérhető. Olaszország és Szlovénia is 20-30 perc autózással elérhető, városnézésre, könnyű sétákhoz ideális helyszínek.

Gyerekeknek
1. nap : érkezés 14 órától. 17 óra felé könnyű sétát teszünk a faluban, benézünk a falu széli szurdokba és hazafelé a bátrabbak belegázolhatnak a hűs patakvízbe. Amíg a gyerekek ismerkednek, mi megbeszéljük a hét programjait. Időtartam: 2-2,5 óra.
2. nap : indulás 8.40-kor. A gyerekekkel vonatra szállunk, és Görtschach állomásig vonatozunk. mai napi célpontunk a Pressegger See egyik strandja, ahová a tó melletti láp tanösvényén sétálva jutunk el. Strandolás után egy kalandos ösvényen kerüljük a tavat, kipróbálunk egy kis mászófalat, majd vonatra szállva viszautazunk. Érkezés a szállásra 17.15-kor.
Túra hossza 6km, időtartam: kb 2+1 óra.
2. nap Aktív Kinder: I. világháborús ösvények, erődök, barlanglakások az olaszországi Val Saisera völgyben.
Közben erdei tájokozódási futás, erdei színpad, kőtorony építés, és a végén fagyizás egy Malga-ban.
3. nap : indulás 8.40-kor. Mai nap keleti irányba vonatozunk Emmersdorf településig. Innen túrázunk a mai strandunkra, ahol csúzda és óriási vizí ugrálósziget vár bennünket. Visszafelé ugyanazon az útvonalon túrázunk. Érkezés a szállásra 17.15-kor.
Túra hossza 6km, időtartam: kb 2+1 óra.
4. nap : pihenőnap, szabad program. Fakultatív programként félnapos klettersteig programot ajánlunk közös gyerek-felnőtt programként. Gyerekeknek 9-10 éves kortól javasoljuk.( Ár felnőtt: 35 euró/fő, ár gyerek: 25 euró/fő (minimum 40kg-os súly és 130cm testmagasság szükséges)
5. nap : indulás 8.40-kor. Hermagor településig vonatozunk, ahonnan egy patakvölgyben indulunk, majd kis emelkedés után egy vízezést megnézve érkezünk a radnigi természetes vízű strandra. Visszafelé egy kicsit rövidebb túraútvonalat választunk, hogy elérjük a vonatot. Érkezés a szállásra 17.15-kor.
Túra hossza 7km, időtartam: kb 2+1,5 óra.
6. nap : indulás 9.00-kor. Mai nap gyalog indulunk a szállásról és a közeli kiserdőben teszünk egy túrát. Közben szamarat simogatunk, megnézünk egy régi várat, és természetesen a strandolás ma sem hiányozhat. Visszatérve Vorderbergbe a helyi strandon hűsölünk.
Túra hossza 5km, időtartam: kb 2,5-3 óra.
Sötétedéstől bátorságpróba, kizárólag bátor gyerekeknek! Program hossza kb 1,5 óra.
7. nap: Sajnos a mai nap el kell búcsúznunk egymástól, de sebaj, mert jövőre megint találkozunk! A szállást 10 óráig kell elhagyni.
Felnőtteknek
2. nap : indulás 8.50-kor.
Bemelegítő túránkon 1400 méter magasan parkolunk le autóinkkal, majd megkezdjük kirándulásunkat a Poludnig majd 2000 méteres csúcsa felé. Első komolyabb pihenőnket egy hegyi Alm-nál tarjuk. Itt eldönthetitek ki mihez érez elég erőt ezen a napon, lehetőség van visszafelé haladva egy másik Alm-nál megpihenve az autókhoz visszatérni, vagy velünk tövábbhaladva a csúcsot érintve befejezni a túrát.
Táv: 15km , Szintemelkedés: 300 - 600m, 5-6 óra
3. nap : indulás 8.50-kor.
A mai nap egy a szállásunkról is látható csúcsra a Kobesnochra kirándulunk. Autóinkat Bad Bleibeg településen parkoljuk le 1000m magasan, és egy kedves kis pihenőhz érintésével érjük el az 1800 méteres csúcsot. Akinek ez túl sportos, az az almnál bevárhatja a csapat csúcsmászását, majd együtt ereszkedünk vissza a völgybe.
Túratáv: 12km, szintemelkedés 650-800m, menetidő 5 óra.
5. nap : indulás 8.50-kor.
ma a határ túloldalán, Olaszországban kirándulunk.
Kiindulási pontunk 850m magasan van, Valbruna településen, úticélunk pedig a Pellarini menedékház 1500m magasan a Júliai-Alpok nyugati vonulatában. Menetidőnk várhatóan 5 óra. A hüttében bő egy óránk lesz falatozni, frissíteni.
Szintemelkedés 600 méter
6. nap : indulás 8.50-kor.
Utolsó közös túrán a Malurch 1850m magas csúcsára vezet. Szikla, bükkerdő, szikla, törpefenyő, és igazán kalandos ösvények és első világháborús alagutak. Ezt a túra méltó búcsú, ami biztos visszatérésre ösztönöz.
Táv: 15km , Szintemelkedés: 800m, 6-7 óra
Aki fáradtan érzi magát a gyalogtúrákhoz az a vendégház kertjében vagy a falu strandján is pihenhet ami 5 perc sétával elérhető.
Olaszország és Szlovénia is 20-30 perc autózással elérhető, városnézésre, könnyű sétákhoz ideális helyszínek.

Programok ütemezése
A napi közös program reggel 9-től kb. 16 óráig tart.
Az esti programok, mint grillezés és bátorságpróba 19 és 21 óra körül kezdődnek.
A csütörtöki nap pihenőnap, ezzel mindenki kedve szerint gazdálkodik. Kirándulási tippeket természetesen tudunk adni.
Az érkezés napján délután is van egy rövid szurdoktúra, az utolsó nap nincs esemény, a hazafelé vezető úton is sok látnivaló van amikhez szívesen adunk tippeket.
Eljutás a napi programok helyszíneire
- A gyerekek programjait úgy alakítjuk, hogy egy nap kivételével a szülőktől függetlenül mozgunk vonattal és gyalog (az aktív kinder programon csak egy nap mozgunk a szülőktől független helyen)
- Felnőtt túrák helyszíneit autóval közelítjük meg.
A napi programok helyszíneit az időjárás függvényében alakítjuk. Hűvösebb, esetleg esős napokon is futnak a programok, erre készülve esőruházatot, gumicsizmát vagy a bakancsot ne felejtsétek otthon.
Képek a legelső táborról (2016 augusztus Stájerország - Ausztria)
Kiutazás:
kiutazás egyénileg történik. Jelentkezéskor kérlek jelezd, hogy ha van autód, és szívesen osztoznál a benzinköltségen, úgy hogy autó nélküli utasokat is elhozol. Ha nincs autód, akkor is jelentkezz, megpróbáljuk megoldani mindenkinek a kiutazását. Budapesttől a távolság 550km (5,5-6 óra), autónként fogyasztástól függően 30-35e Ft, telekocsival kb 8-12e Ft/fő.
Szállás, étkezés:
szállásunk a Karintiai hegyek közti völgyben fekvő apró településen Vorderbergben, kényelmes körülmények között lesz. Az elhelyezés 2, és 4 ágyas fürdőszobás szobákban történik. Ágynemű és törölköző biztosított. A szállás önellátó. A szálláson felszerelt konyha és étkező található, ahol kényelmesen lehet főzni, étkezni, beszélgetni. Közvetlen a ház közelében egy élelmiszer üzlet található. Van lehetőség a szomszédos Gasthofban is vacsorázni.
A szálláson nagy közös helyiség található, ahol esténként az egész csapat összegyűlhet.
Grillezési lehetőség az udvaron.
A szállás tudatosan TV mentes, viszont ingyen WIFI használat biztosított.

Felszerelés:
felnőtteknek javasoljuk egy, kb. 30-35 literes hátizsák használatát a napi felszerelés és elemózsia szállítására.
Gyerekeknek egy 10-20 literes hátizsákot.
Étkezés:
a túrák önellátóak, a gyerekeknek is. Uzsonnát, innivalót hátizsákban viszünk magunkkal. A strandokon fagyi, innivaló, sültkrumpli, a hegyi hüttékben leves, sör-almdudler és sonkatál vásárolható.
Öltözék:
túrabakancs (túracipőben csak akkor gyere, ha gyakorlott terepfutó vagy), esőkabát, esőnadrág, lábszárvédő, fejfedő a nap ellen, kulacs, túrabot, napszemüveg, napvédő krém. Az időjárás a hegyek közt jóval hűvösebb lehet mint itthon, mindenképp kell vastag pulóver, sapka, javasolt a kesztyű is.
Legalsó rétegnek praktikus a pamutmentes alapanyagú, gyorsan száradó ruházat.
Biztosítás:
az út teljes időtartamát lefedő, hegymászás kategóriára is kiterjedő biztosítás megkötése kötelező.
Mi az EUB-t javasoltjuk, nézd meg itt.
Várható egyéb költségek:
étkezési költség, esetleges strand belépő, felvonó díja.

Képek a 2018 júliusi táborból (tájékozódó futás, erdei színpad, barlangjárás, erődlátogatás, sátorállítás, gátépítés uzsonna a szabadban, szülők a csúcson 2160m...)
Szállásunk ebben a 300 éves, de szépen felújított házban lesz.
Szállás, étkezés
Nézd meg a vendégházat ahonnan a túráink indulnak.
- pihenőhelyünk és szállásunk a 2100 méter magas Oisternig hegy lábánál fekvő településen, Vorderbergben lesz.
- a 2-4 ágyas szobák saját zuhannyal és WC-vel felszereltek, 1 ágyas szoba felárral kérhető.
- jól felszerelt közösségi konyha és egy cserépkályhás étkező ad lehetőséget az önellátásra és ismerkedésre
- Wifi ingyenesen használható a szálláson
- Meleg ételt az utca túlsó oldalán lévő vendéglőben, vagy a strand éttermében lehet fogyasztani.
- Élelmiszer bolt szintén az utcában található
Nézd meg a vendégházat ahonnan a túráink indulnak.
Túráink helyszínének környéke a térképen:
És a tavalyi, 2022-es Kintjobb Kalandtábor képei:
Túravezetők: Németh Mónika és Takács Péter a kintjobb.com alapítói