2024 július 8 - 14. hétfő - vasárnap, 6 éjszaka
Alpesi kikapcsolódás aktívan, Karintia tartomány és a szomszédos olasz Friuli ösvényein.
Szállás a Berg16 vendégházban
Saját tulajdonú szállásunkat csak a program résztvevőinek tarjuk fent. 1 bemelegítő séta
A megérkezés napján körbejárjuk a 2000 méteres Oisternig hegy lábánál fekvő településünket. Vízesés, szurdoktemplom, Gail folyó partja. |
4 egész napos túra
Gailtaler-Alpok, Karni-Alpok, és az olasz Alpi-Giulie túráink káprázatos és kihívást jelentő célpontjai. 1 alpesi hüttében alvás
Összekötve két kirándulásunkat, egyik éjszakát az 1400 méter magasan fekvő Egger almban töltjük. |
7 nap az Alpesi levegőn, sokszor térerő nélkül, napi 5-6 órákat gyalogolva garancia a tökéletes eltávolodásra a hétköznapi darálóból.
Részletes program
1. nap
Érkezés, szállás elfoglalása 16h-tól, majd közös séta a település látnivalóit végigvéve.
Másnapi program ismertetése 20h-kor.
2. nap
Célpontunk a Golz 2004 méteres csúcsa.
Indulás 8-kor, majd autóinkkal 900 méteren parkolunk a Weissensee mellett. Felvonóval 1300 méterre emelkedünk, és erőtadó kávézással és vagy sörrel készülünk a csúcstámadásra.
Gyalogtúránk váltakozva vezet legelőkön és árnyas erdőrészeken, majd törpefenyők között, mindvégig felfelé. Több pihenőt tartva három óra alatt érjük el a körpanorámát adó csúcsot. Északra a Tauern háromezresei, délre a Júliai-Alpok vonulatai fehérlenek. Uzsonnaszünet, majd megkezdjük az ereszkedésünket a környék legjobb császármorzsás éttermét érintve. Itt hosszan időzünk, majd még bő egy óra lefelé a liftig, vagy lendületeseknek akár lift nélkül is vissza a parkolóig.
Táv 18km, emelkedés 800 méter, ereszkedés 800 vagy lift nélkül 1100 méter.

3. nap
Kezdetét veszi a 2 napos mini vándortúránk. A mai éjszakát egy hegyi Almban töltjük.
A reggeli 8 órás vonathoz sétálunk, és 20 perc utazással Hermagorba érkezünk. Innen indul egész napos fokozatosan emelkedő vándorlásunk a csak részlegesen kiépített, ezért kihívásokkal teli Garnitzen szurdokon keresztül a nassfeldi sípályák sziklás rétjeihez. Itt frissítési lehetőség egy hüttében, majd az olasz határvonalat és régi hadiutat követve haladunk esti szállásunk, az Egger Alm felé. Érkezésünk 18 óra körül várható.
Táv 20km, emelkedés 1000m.
4. nap
Bőséges reggelink után ma egy komoly csúcs, a majd 2000 méteres Starhand vár ránk. Több hegyi falucskát érintve közelítjük a hegytetőt, friss forrásvíznél pihenőket tartva. A csúcson piknikezünk, és megpróbáljuk megérinteni a karnyújtásnyira tündöklő Mangart hatalmas tömbjét. Lefelé utunkon betérhetünk egy italra a határon álló turistaházba, majd tovább ereszkedünk már Vorderbergi Basecamp vendégházunkig.
Táv 20km, emelkedés 800 méter, ereszkedés 1500 méter!

5. nap
Pihenőnap! Lazíts a falunk Naturbad fürdőhelyén, vagy ha maradt még energiád az elmúlt hosszú menetek után mozgasd át más izmaidat is: Kerékpárt és klettersteig felszerelést tudsz kölcsönözni nálunk.
6. nap
Indulás 8-kor, autóinkkal az olasz Valsaisera vögyben parkolunk.
Célunk a Sompdogna 1889 méteres sziklacsúcsa. A környező 2700 feletti csúcsok ölelésében lévő hegytető eléréséhez egy üdítően változatos ösvényen kapaszkodunk erdőben, gleccserfoltokon, majd sziklaéleken keresztül, havasigyopár fotóhelyet is érintve. A tetőt 13 óra környékén érjük el, és hosszan pihenve élvezzük a lélegzet elállító sziklafalak látványát. A Keleti-Alpok leghatalmasabb hegyoldala néz velünk szembe. Félúton lefelé betérünk egy rifugioba, olasz kávé, szlovén sör, osztrák rétes, majd feltöltődve még egy óra a autóinkig. Lesz mit kipihenni!
Táv 17km, emelkedés 1000m, ereszkedés 1000m.
7. nap
A vendégházat 10 óráig kell elhagyni, a hazafelé utatokra számtalan könnyú látnivalót fogunk ajánlani akár Szlovénián, akár Ausztrián keresztül autóztok.
Programszervezőid Móni és Péter
A kintjobb részünkről nem csak egy szlogen, a kint jobb egy életvitel, amiben megtaláltuk álmunkat. A nagyvárost elhagyva vidékre költöztünk, és már 8 éve élünk és dolgozunk az Alpokban. Mi nem az attrakciót, az extremitást kínáljuk, hanem az Alpok háborítatlanságát, és a környékünkön megmaradt harmóniáját ember és természet között. Így lesz a helyieknek és a látogatóknak is sokáig fenntartható és tartalmas élmény a turizmus. |
Hüttében alvás - mini vándortúra
Egy éjszakát a tradicionális sajtkészítő hegyi településen, 1400 méter magasan megbújó Egger Almban töltünk, és az ide és vissza utat is öko tudatosan, vonattal és gyalog tesszük meg.
Egy éjszakát a tradicionális sajtkészítő hegyi településen, 1400 méter magasan megbújó Egger Almban töltünk, és az ide és vissza utat is öko tudatosan, vonattal és gyalog tesszük meg.
- 2 nap, amikor végig kell menni, nincs kiszállás
- közepes hátizsák szükséges: folyadék, uzsonna, hegyi ruházat
előjelentkezés március 15.-ig
18 év alattiaknak 20% kedvezmény
18 év alattiaknak 20% kedvezmény
március 15. után
18 év alattiaknak 20% kedvezmény
18 év alattiaknak 20% kedvezmény
Szállás opciók a BERG16 vendégházban töltött 5 éjszakára
Gyere előbb vagy maradj tovább 1 nappal. Csak 30 euró/fő
Az Egger Almban 2-4 ágyas szobák vannak, beosztásnál igyekszünk figyelembe venni a foglaláskor megadott választásodat.
- 2 ágyas felár +10% /francia és külön ágy is választható/
- 1 ágyas felár +35% /két személyes szoba, de csak te laksz benne/
- 4 ágyas studio, felár nélkül. Külön női és férfi elhelyezés
- 4 ágyas studio 3 főnek foglalva +10%
- 6 ágyas apartman két hálófülkével, konyhával, felár nélkül
- 6 ágyas apartman 4 főnek folglalva +10% felár
Gyere előbb vagy maradj tovább 1 nappal. Csak 30 euró/fő
Az Egger Almban 2-4 ágyas szobák vannak, beosztásnál igyekszünk figyelembe venni a foglaláskor megadott választásodat.
-
Ár tartalmazza
-
Ár nem tartalmazza
-
Törzsutas ár
-
Fizetés, utalás
-
Gyerek és egyéb ár
<
>
- szállást 5 éjszakára vendégházunkban
- szállás 1 éjszakára hegyi menedékházban reggelivel
- idegenforgalmi adót
- szervezést és programok díját
- parkolást a szállás területén
- konyhahasználatot, wifi
- kiutazás költségeit
- étkezést
- biztosítást
- esetleges helyi közlekedést
Törzsutas kedvezményre akkor vagy jogosult, ha három éven belül jártál már valamelyik többnapos programunkon. A kedvezmény személyhez kötött.
- A díjbekérőt a jelentkezést követően küldjük ki 3 napos fizetési határidővel
- 20% előleget kérünk utalni (+ a WUNDER díját) ha a Wunder kiegészítést választottad
- 40% előleget kérünk utalni, ha nem kéred a Wunder kiegészítést. Az indulás előtt 3 héttel újabb 40% esedékes.
- A foglalás az utalás beérkeztével válik véglegessé
- Az előlegeken kívüli rész megérkezéskor fizetendő
- Fizetés euróban, magyar és ausztriai számlára utalva lehetséges illetve a helyszínen kp.
- Készpénzes fizetés esetén 3% engedményt adunk
- 18 év alatt 20% kedvezményt adunk a részvételi díjból
WUNDER
1. Kerüld el a befizetett összeg elvesztését betegség vagy váratlan esemény miatt.
2. Foglaláshoz csak 20%-ot kell fizetned, 80% a szállás elfoglalásakor esedékes.
3. Átruházhatod az utazásod további költségek nélkül.
- A "WUNDER" kiegészítéssel mentesülsz a rizikók jelentős részétől.
- Nem kérünk orvosi igazolást, bírósági, munkáltatói papírt, stb.. csak írásban jelezd legkésőbb a program napjnának reggelén, hogy nem tudsz eljönni hozzánk, a már befizetett előlegen kívül nincs több fizetnivalód.
- Nincs papírmunka, nem kell millió adatot kitöltened és baj esetén kérvényt benyújtanod mint pl. egy stronó biztosításnál
Erre a programra 30 euró/fő a WUNDER opció ára, amit a jelentkezési lapon tudsz kérni.

Click to set custom HTML