1 szurdok, 2 tó, 9 alagút, 12 viadukt és persze 4 feledhetetlen kerékpáros túranap
2023 május 25 - 29. /csütörtök - hétfő/ a program teltházas, jövő Pünkösdkor ismétlünk!
Több mint 200 kilométernyi élmény Karintiában és Olaszországban két keréken. Szállásunktól induló kerékpárutakon járjuk be az elmúlt években legkedveltebbnek bizonyult túráinkat a koranyári kellemes alpesi levegőn.
Program és napirend
1 nap: Mai napon 16 órától várunk benneteket a szálláson. Kerékpárok átvétele, majd este 20 órakor megbeszéljük az előttünk álló 4 nap programját.
2 nap: Kora reggel útra kelünk kerékpárokkal az olasz határ felé indulunk. Tarvisión keresztül a Milleneumi vasútvonalon Venzone településig tekerünk. Az Alpe-Adria kerékpárút legszebb szakaszát járjuk be. Viaduktok, alagutak, hegyek kísérik útunkat. Vonattal utazunk vissza Vorderbergbe.
Táv: 85km, szintemelkedés: 500m
3 nap: Giro d'Italia Ezt a napot Tarvisioban és környékén tervezzük eltölteni, egybekötve az Olasz Körverseny startjának megnézésével. A város 30 km-re van szállásunktól, oda és vissza is kerékpárral megyünk.
Táv: 60km, szintemelkedés: 300m
4 nap:Kerékpárokkal indulunk Villach irányába, majd az Ossiacher tavat kerüljük körbe. Jó idő esetén strandolásra is lesz idő. Villachból kis városnézés, kedv szerint cukrászda, söröző látogatás után hazafelé vonattal utazunk.
Táv: 75km, szintemelkedés: 300m
5 nap: Levezetésképpen délelőtt egy kis kört teszünk a mesés Presseger tó megkerülésével, és a völgyünk legjobb cukrászdájának meglátogatásával. Ha ez kevés, Péter szívesen megmutatja a kedvenc emelkedőjét:)
A vendégházat 14h-ig elég elhagyni, így egy zuhanyzásra még lehetőség van.
Táv: 42km, szintemelkedés: 150m - 300m

Kinek ajánljuk?
- aki kikapcsolódásként szeret kerékpározni, de nem akar hágókat megmászni
Milyen erőnlét szükséges?
- napi 4-6 órát leszünk nyeregben. Mondhatni átlagos erőnlét, de ha nem szereted ha megizzadsz sport közben, akkor ne gyere.
Mekkora hátizsák és milyen felszerelés szükséges?
- esőruházat és némi elemózsia, innivaló amit magunkkal kell vinni. Ennek megfelelő méretű hátizsákot hozz, vagy ha van kerékpáros táskád akkor azt is. Az itteni bringákra fel tudod majd tenni.
Végig kerékpárúton megyünk?
- minden útvonal kerékpárosoknak ajánlot, és 80%-ban csak bringások használhatják. Rövid átköző szakaszok kivételével szuper minőségű aszfalt.
Ki kíséri a túrát?
- ketten, Móni és Péter tart a túrák során a csoporttal.

előjelentkezés
Ár 345 euró/fő
Törzsutas ár 325 euró/fő
március 1. után jelentkezőknek
Ár 365 euró/fő
Törzsutas ár 345 euró/fő
Ár 345 euró/fő
Törzsutas ár 325 euró/fő
március 1. után jelentkezőknek
Ár 365 euró/fő
Törzsutas ár 345 euró/fő
-
Az ár tartalmazza
-
Az ár nem tartalmazza
-
Gyerek %
-
Fizetés
<
>
- szállást vendégházban 4 éjszakára wc fürdőszobás szobákban
- trekking kerékpárt a túrákhoz
- szervezés díját, vezetést a túrák során
- idegenforgalmi díjakat
- ágyneműt és törölközőt, konyhahasználatot, wi-fi-t
- kiutazás költségeit
- étkezést
- biztosítást
- helyi közlekedést
- 18 év alatti gyerekeknek 20% kedvezmény
- egy ágyas szobánk nincs, ha mégis ilyen igényed lenne kérjük emailben jelezd, megpróbálunk segíteni
- a jelentkezést követően 3 napon belül 40% utalással
- a helyszínre érkezve a fentmaradó összeg készpénzben és euróban
- fizetés magyar vagy osztrák euró számlára
Kerüld el a betegség vagy váratlan esemény miatt meghiúsult utazásod elvesztését.
- A 26 euró/fő "WUNDER" kiegészítéssel 1 éven belül bármikorra átfoglalhatsz.
- Nem kérünk orvosi igazolást, bírósági, munkáltatói papírt, stb.. csak írásban jelezd legkésőbb a program napjnának reggelén, hogy nem tudsz eljönni hozzánk, és 20% önrészen kívül a befizetett összeget átvezetjük a választott programra. (az önrész a teljes árra vonatkozik)
- Nincs papírmunka, nem kell millió adatot kitöltened és baj esetén kérvényt benyújtanod

Szállás, étkezés
Nézd meg a vendégházat ahonnan a túráink indulnak ezen a linken.
- pihenőhelyünk és szállásunk a 2100 méter magas Oisternig hegy lábánál fekvő településen, Vorderbergben lesz.
- a 2-4 ágyas szobák saját zuhannyal és WC-vel ellátottak, 1 ágyas szoba felárral kérhető.
- jól felszerelt közösségi konyha és egy cserépkályhás étkező ad lehetőséget az önellátásra és ismerkedésre
- Wifi ingyenesen használható a szálláson
- Meleg étel a szobszéd településen (pizzázó és étterem), kocsma a faluban (alkalmilag konyha is van)
- Élelmiszer bolt szintén az utcában található
Nézd meg a vendégházat ahonnan a túráink indulnak ezen a linken.
a program teltházas, jövő Pünkösdkor ismétlünk!
Túravezetőid mi leszünk: Németh Mónika és Takács Péter.
2016 óta élünk Karintiában: A budapesti, vállalkozói életünket feladva és örök vágyunkat, a hegyek közé költözést megvalósítva választottuk Ausztria még háborítattlan völgyét új lakhelyünkül. 4 évszakban várunk aktív programokkal, hogy te is átéld a természet, nyugalom és a jól eső fáradtság felszabadító erejét.